Néhány perce jöttem ki a moziból, és egyből billentyűzetet ragadtam, hogy minél többet papírra képernyőre vethessek az élményből, ami a Pókember: Idegenben során ért. Mivel spoilermentes kritika véleményem szerint nem létezik, ezért csak annyit igérek, hogy csupán enyhén spoileres leszek, holott az is nehéz feladat.
A film első fele körülbelül olyan lett ahogy az előző Pókember-film és a trailer alapján számítottam rá, egy kifejezetten ifjúsági mozi, amivel leginkább a főhőssel egyidősek, sőt inkább a nála fiatalabbak tudnak azonosulni (Igaz, ennél már az első rész is többet mutatott). A Peter és MJ közötti klisés udvarlós esetlenkedés, vagy az erősen helyzetkomikumra épülő poénok is ebbe az irányba terelték a mozinézőket, de aztán ez az ifjúsági filmes illúzió (ha már Mysterio-ról van szó) egyszer csak feloszlott. A film egy ponton átalakult, mélyebbé, akciódúsabbá és komolytalanul is komolyabbá vált, sőt leginkább azt éreztem, hogy valójában egy új, negyedik Vasember filmet látok. A készítők erre minden bizonnyal rá is segítettek, hiszen már a trailerben is Tony Stark emléke és Pókember vállára nehezedő új hatalom és felelősség kísértette a barátságos főhőst. Nem is igazán meglepő, hogy ez a kérdéskör, a Tony Stark utáni világ, és az általa hagyott űr és örökség vált a film központi gondolatává. Így már érthető, hogy Feige miért is hangsúlyozta, hogy az első Vasemberrel kezdődő Infinity-saga miért nem a Végjátékkal, hanem a Pókember második felvonásával zárul. A történet erősen reflektál a csettintésre és a pittyenésre (így nevezik a hirtelen visszatérést), megjelenítve a halottnak hitt embertömeg 5 évvel későbbi újra felbukkanásának a kisemberi és hétköznapi nézőpontját, amire a Végjáték nagyívű drámája és cselekménye értelemszerűen nem adott elég lehetőséget.
A film hangulatában tehát üdén keveredett a barátságos olykor, esetlenkedő naív ifjonti Pókoember, valamint egy a Vasember lábnyomaiba lépkedő ifjú Bosszúálló hős kettőssége, és Tom Holland mindkét archetípust ügyesen megvalósítja a filmvásznon: ha kell csetlő-botló kamasz, ha kell a világ sorsáért áldozatot vállaló ifjú Tony Stark. A többi színészre sem lehet panasz, a komikumot részben Ned szála jelentette, bár szerepe az előző filmhez képest kissé háttérbe szorult nagyobb teret engedve Zendaya MJ-ének. Ki kell, hogy mondjam, hogy bár a haja nem vörös, de véleményem szerint Zendaya az eddigi leghitelesebb filmes MJ, sokkalta jobban átjön a képregényes lány jelleme és erős karaktere, mint mondjuk a pusztán "a megmentendő színésznőcskét" alakító Kristen Dunst esetében. A két színész közötti kémia már a színfalak mögötti és a marketingúton készül fotókon is kijött, csak remélni tudom, hogy tovább fejlődik a karakter mélysége. Beszéljük egy kicsit a poszteren Holland mellett szereplő másik két színészről, a két "Nagy Névről", Samuel Jacksonról és Jake Gyllenhaalról is. Előbbi inkább csak a kötelezőt hozta, nem lubickolt úgy a szerepben, mint a Marvel Kapitányban, ami elvégre érthető is, hiszen a társa ezúttal a megszokott Hill ügynök volt, s nem a zseniális flerken, Goose. Gyllenhaal alakítását ellenben kiemelem, Mysterio kifejezetten hálás szerep volt számára, melyett igazi Vasember-filmbe illő módon oldottak meg (természetesen erre is rájátszottak a készítők). Na és persze ne hagyjuk ki Happy Hogant, ugyanis Jon Favreau ezúttal is kiválóan hozta a karaktert, ahogyan a Marisa Tomei May nénijével alkotott kettősükre sem lehet panasz.
VIsszatérve a film hangulatára, az eleinte beinduló iskolai kalandfilm, ifjúsági dráma hamar komoly, városrombolós akciófilmbe csap át, aki szereti az efféle blockbustereket, annak csak ajánlani tudom ezt az alkotást, nekem ez a része a filmnek már túl akciódús volt. A képsorok és látvány terén így véleményem szerint nem is a velencei,prágai stb. pusztítások vitték a prímet, hanem Mysterio képregényekből és rajzfilmekből is ismert képességének gyönyörű és hátborzongató megvalósítása a nagyvásznon. Talán ezek a jelentsorok voltak a film legjobbjai.
Írhatnék magáról a történetről és a fordulatokról is, de nem teszem, hiszen akkor még több spoilert kellene belecsepegtetni kritikámba. Marad tehát a verdikt: egy Pókember-filmbe öntött Vasemberf-filmet kaptunk, mely Tony Stark rajongói számára erősen ajánlott darab! Na és persze a stáblistás jelenetek: ki ne menjetek idő előtt, ugyanis az MCU stáblistás jeleneteinek legütősebbjei közé tartozik mindkettő!
Kép forrása: VOX
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
