A 2019-es év eddig legjobban beharangozott és várva-várt Disney remakeje az oroszlánkirály (volt). A film bemutatását megelőző trailerek végig azt sugallták, hogy gyakorlatilag a ’94-es rajzfilmet kreálták újra a legmodernebb filmes technikával. Noha a történetben van potenciál és néhány megválaszolatlan kérdés is, amelyet a film elbírna, mégis azt kívántuk bár így lett volna...
Ebből már sejthető, hogy nem ez történt.
A történetvezetés és az események hűen követik az eredeti animációs munkát, olykor apró kiegészítésekkel gazdagodik a néző. Néhány olyan 94-ben megválaszolatlan kérdésre kaphatunk választ, amelyeket azért sejthettünk (lévén nem rakétatudományról szól a film). Ilyenek például, hogy Zordon hogyan lett Zordon, alias hogyan került a szemét elcsúfító (?) heg az arcára. Az idei feldolgozásból kiderül, hogy Mufaszának köszönheti a sebhelyét, amikor is Zordon megkérdőjelezve a legitim királyi hatalmat kihívta bátyját párbajra. Igen ám, (angolul tudó olvasóinktól kérdezem) de addig vajon mi lehetett Scar/Zordon neve? Feltételezzük édesanyja csak nem talált ennyire bele a jövőbe.
A történetre visszakanyarodva tehát. A jelenetek és azok sorrendje egyezik a sokunk gyermekkorát meghatározó munkáéval. A kétórás filmből valami mégis hiányzott. Nem csak azért, mert a jelenetek hossza aránytalan volt – például Szimba gyerekkori élménye, az elefánttemetős rész számomra meglepően rövid lett, az elején pedig Büszke Birtok és a falka bemutatása hosszú –, hanem mert kissé dokumentumfilm-élményű volt a mozizás.
A szinkronról is szólnunk kell. A magyar mozikban magyarul lehet megnézni a filmet, aki azonban egy jobb új-Oroszlánkirály élménnyel akar gazdagodni, az nézze meg angolul, a szinkron ugyanis jelen sorok szerzője szerint nem lett telitalálat. A hőn szeretett dalok jelentős részének szövegét átírták, és nem, nem lett jobb (nagyon nem) a párbeszédek egy része is változott, sajnos azok sem előnyükre. Pumba és Timon páros a film vicces karakterei, kár, hogy nagyon proli lett a szinkronnak köszönhetően. Szimba szinkronhangja és éneke kifejezetten fülsértő volt, noha ez abszolút egyéni, de megkockáztatom még az is hallja az Érzed már a szív szavát című duettnél, hogy valami nagyon nincs rendben, aki nem konyít semmit a zenéhez. Nala hangja abszolút rendben volt, Péter Szabó Szilvia csodálatosan énekelt. A többiek hozták, amit vártunk, valamint gazdagodtunk új dalokkal is. Azok jók lettek.
Amennyire mérsékelten jó élmény volt hallgatni a filmet olyan jó volt nézni. Némi fenntartással ültem be a moziterembe, félve, hogy az történik, mint oly sokszor a modern animációs filmeknél: a fő karaktereket elkészítik nagyon pöpecül, a mellékszereplőket meg nem dolgozzák ki kellőképp. A félelmem alaptalan volt, még Pumba sörtéi is külön életre is keltek, Timon bundája nem különben.
A szereplők kivitelezése szerintünk jó lett, a hiénák meglepően hátborzongatók, az oroszlánok fenségesek, a dudacsőrű dodó, Zazu mókás és élethű, valamint Rafikit is szerettük.
Mindent mérlegelve elmondhatjuk, hogy ami ebből a filmből hiányzott az a szív és a lélek. Azt, ami miatt annyira szeretjük a 94-es eredetit nem sikerült az alkotóknak megfogni és átadni. Kár!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
